A magyar politikai életben nem ritka, hogy a nyilvános kihívásokra nem a közvetlenül megszólított fél, hanem egy kijelölt szóvivő reagál. Ez a forgatókönyv játszódott le ismét, amikor Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója vette át a szerepet, hogy reagáljon Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének miniszterelnöknek címzett vitafelkérésére. A helyzet kísértetiesen emlékeztet a decemberi eseményekre, amikor szintén a szóvivői szinten zajlott a kommunikáció, elkerülve a közvetlen párbeszédet a kormányfővel.
Magyar Péter délelőtt egy Facebook-posztban fordult Orbán Viktorhoz, vagy alternatívaként Mészáros Lőrinchez, egy nyilvános vita reményében. A Tisza Párt elnöke négy kulcsfontosságú témát jelölt meg, amelyek szerinte elengedhetetlenek a nyilvános párbeszédhez. Ezek között szerepelt a megélhetés kérdése, pontosabban annak hiánya, ami sok magyar háztartásban égető probléma. Emellett kiemelte az egészségügy helyzetét, amely hosszú ideje komoly kihívásokkal küzd, és amelynek javítására számos javaslat született már civil és szakmai körökben egyaránt. Harmadik pontként a gyermekeink és unokáink jövőbeni lehetőségeit vette számba, hangsúlyozva a nemzeti sorskérdés jellegét, ami a jövő generációk boldogulását érinti. Végül, de nem utolsósorban, az idősek megbecsüléséről is szót ejtett, felhívva a figyelmet az időskorúak méltóságának és jólétének fontosságára. Ezek a témák széles társadalmi rétegeket érintenek, és valóban fontosak lennének egy átfogó, nyilvános diskurzusban.
Menczer Tamás válasza nem sokat késlekedett, és szintén a közösségi médián keresztül érkezett. A kommunikációs igazgató éles szavakkal illette Magyar Pétert, anélkül, hogy nevén nevezte volna, ám a „Kicsi Orbán Viktor” és a „Weber-csicska” jelzők egyértelműen utaltak arra, kiről is van szó. Menczer a kritikák mellett négy ellenkérdést is megfogalmazott Magyar Péter felé. Az első és legfontosabb kérdés Ukrajna európai uniós tagságának támogatását firtatta, és annak lehetséges negatív következményeit Magyarországra nézve, felvetve egy esetleges „undorító alku” létét. A második kérdés Manfred Weberrel és a mentelmi joggal kapcsolatos állítólagos egyezkedésre vonatkozott, sugallva, hogy valamilyen politikai alkura került sor. Harmadikként felmerült egy ukrán kémmel, Tseber Roland Ivanoviccsal kötött feltételezett megállapodás. Végül, Menczer azt kérdezte, kik és milyen ukrán telefonszámokról irányítják Ruszin-Szendi Romulust. Ezek a kérdések egyértelműen a Tisza Párt elnökének hitelességét és politikai kapcsolatait próbálták megkérdőjelezni, mintegy válaszként Magyar által felvetett témákra.
A kommunikációs igazgató posztjának záró gondolatai sem hagytak kétséget a kormánypárti álláspont felől. Menczer határozottan kijelentette, hogy Magyar Péternek nincsen esélye megnyerni a választást, mert a magyar emberek nem választanának olyan vezetőt, akit szerinte külső erők, mint Weber és Zelenszkij irányítanak. A posztban utalás történt Fekete-Győr Andrásra is, ami arra enged következtetni, hogy a Fidesz-KDNP kommunikációs stratégiája a kihívókat a korábbi, sikertelennek ítélt ellenzéki próbálkozásokhoz igyekszik hasonlítani. Ez a szóváltás rávilágít a magyar politikai kommunikáció egyre élesedő hangvételére és arra, hogy a párbeszéd helyett gyakran a személyes támadások és a vádaskodások dominálnak. Az efféle politikai kommunikáció nem csak a felek közötti viszonyt feszíti, hanem a választók számára is megnehezíti a tiszta kép kialakítását. A kérdés az, hogy a jövőben vajon eljutunk-e a tényleges vitákig, vagy továbbra is a szóvivők és a közösségi média üzenőfalai maradnak a politikai ütközések fő színterei.