Immár több mint hét éve alkot egy párt Kocsis Tibor és Ferenci László, akik jó ideje össze is költöztek, s együtt tervezik a jövőt. Az énekes és a fodrász megosztották a megismerkedésük történetét. Azt is elárulták, terveznek-e oltár elé állni a közeljövőben.
-
Kocsis Tibor és Ferenci László több mint hét éve alkotnak egy párt
-
A kezdeti nehézségek után rájöttek, hogy jól kiegészítik egymást
-
Hivatalosan is összekötnék az életüket
Kocsis Tibor már nem egyszer beszélt arról, hogy a párjával, Ferenci Lászlóval mennyit vívódtak, amíg meghozták a döntést, hogy nyilvánosan is vállalják a szerelmüket. Az énekes már évek óta együtt volt a kedvesével, amikor bevallotta, hogy meleg, amit az X-Faktor ideje alatt még nem sokan tudtak róla. Tibó úgy véli, azóta nagyon sokat változott, nyitottabb lett, és sokkal inkább fontosnak tartja azt, hogyan zajlik az élete, milyen a lelki nyugalma.
Így ismerkedtek meg
Már több mint hét éve, hogy – a közösségi médiának köszönhetően – egymásra találtak. Kezdetben maguk sem hitték volna, hogy ennyire elmélyül a kapcsolatuk.
– Bejelöltem őt, mivel láttam, hogy jó pár közös ismerősünk van. Aztán néhány nappal később visszajelölt, kaptam tőle egy üzenetet, majd elkezdtünk beszélgetni – emlékezett vissza Laci a 2017 tavaszán történt megismerkedésükre.
– Nagy mázli, hogy egyáltalán szembejött velem a neve és a fotója, mert nem igazán szoktam a jelölések között kutatni. Néhány hétig ezután kizárólag online beszélgettünk – fűzte hozzá Tibor.
Végül egy közös ismerősük házibuliján találkoztak a Vajdaságban, ahonnan Laci származik.
– Eleinte nagyon megijedtem. Magam sem tudom, miért. Talán, mert hirtelen ott állt előttem az az ember, akivel addig csak írásban beszélgettem. Szerencsére hamar elmúlt a kezdeti lámpaláz, és az este kifejezetten jól sikerült. Akkor már éreztük, ez több lesz, mint barátság. Nem sokkal később mutattam egy képet róla az anyukámnak, tőle tudtam meg, hogy Tibó egy ismert énekes. Én ugyanis nem követtem a show-bizniszt, ő pedig ezt nem tartotta fontosnak megosztani velem, mert hivalkodásnak érezte volna – idézte fel a kapcsolatuk elejét a fodrász.
Hosszú hónapokon át csak ritkán, heti egyszer-kétszer tudtak találkozni, ugyanis 300 kilométer és egy határ választotta el őket egymástól.
– Emiatt nem is tudtam felhőtlenül boldog lenni, kettős érzéseim voltak. Egyrészt úgy éreztem, megtaláltam az igazit, viszont azt is tudtam, ez ebben formában, távkapcsolatként nem vezet sehova. Őrjítő volt – jegyezte meg az előadó.
Hét hónap eltelte után úgy döntöttek, felhagynak a távkapcsolattal: Laci felszámolta az otthoni vállalkozását, majd Budapesten kezdett új életet Tiborral.
– Bátor lépés volt, mert tudtuk, ha valami balul sül el, nem tud csak úgy hazamenni, mintha mi sem történt volna. Ez nem kis nyomással járt. Nyugodtan mondhatom, az összeköltözés utáni időszak volt a kapcsolatunk legnehezebb periódusa. Mindketten kicsit görcsösen akartuk, hogy minden jól alakuljon. Gyakran csináltunk a bolhából elefántot. Valamint ahhoz sem volt könnyű hozzászokni, hogy teljesen máshogy kezeljük a konfliktusokat. Ő lobbanékonyabb természet, én pedig napokig képes voltam elemezni egy-egy beszólását – nevetett fel az énekes.
A kezdeti nehézségek ellenére hamar rájöttek, hogy tökéletesen kiegészítik egymást.
– Akarva-akaratlanul formálódtunk is. Én mellette megfontoltabb lettem, már nem megyek fejjel a falnak. Ő pedig gyakorlatiasabb és bátrabb lett – említette meg a story.hu-nak Laci.
– De otthon még mindig én vagyok a pénzügyminiszter, én felügyelem a költéseket – szögezte le Tibor.
Az elmúlt hét évben már alig töltöttek egymástól külön időt, minden percet kihasználtak, amikor csak együtt lehettek. Hamarosan pedig hivatalosan is összekötnék az életüket.
– Majdnem mindent együtt csinálunk, közös vállalkozásunk van, s Laci általában elkísér a fellépéseimre. A mi rendszerünk így működik jól. A jövőben szeretnénk hivatalosan is összekötni az életünket, és nem a papír vagy az öröklés miatt, hanem mi valóban a másik mellett képzeljük el a jövőt, és ezt jó lenne megünnepelni egyszer –– jelentette ki az X-Faktor egykori sztárja.
forrás: blikk.hu